Régen volt már bejegyzés szokásosan idő híján, de ez azért nem baj, mert az eltelt idő alatt egyre inkább kikristályosodott bennem, hogy mi az, amit mindenképp szeretnék minél előbb megosztani veletek... Különösen most, augusztus végén, mikor már a szeptemberi kutyasulis csoportokba toboroznak gazdikat a kollégák.

Amikor egy kutyus valamilyen nemkívánatos viselkedést produkál, régebben az volt az általános nézőpont, hogy "a tréner hibája, mert nem tudja megoldani". Újabban viszont egyre többször tapasztalom, hogy a gazdik önostorozásba kezdenek és a "biztos, hogy én tehetek róla, hogy így viselkedik"- vélekedés kerül előtérbe. Ráadásul akaratom ellenére, a legjobb szándékból még nekem is sikerül néha ezekre ráerősítenem....

Kis késésben vagyok, ez a bejegyzés 3 nappal ezelőtt íródott meg a fejemben, és akkor is szándékoztam kitenni a gyereknap apropóján. Valószínűleg "trénerként" nem túl népszerű az álláspontom, mikor párhuzamot vonok kutyák és gyerekek között. Sőt, ha ezt most kollégák is olvassák, valószínűleg épp ezekben a pillanatokban kezd égnek állni a hajuk... de azért én mégis kifejteném, mire gondolok.

A közvélekedést figyelembe véve már a cím is értelmetlen. Egyáltalán miért kell ezt megkérdőjelezni, hiszen annyira nyilvánvaló. Persze, hogy hálásak, hiszen tudják (?) hogy megmentették őket. Amellett, hogy a "kis kutya nem kutya" és a kistestűeket nem kell nevelni, ez a másik vesszőparipám. Igyekszem minden alkalmat megragadni, hogy rávilágítsak egy másik nézőpontra a mentett kutyákkal kapcsolatban. Ezért is választottam ezt a témát kezdésnek.

Kiképző? Tréner? Kutya (gazdi) coach? Tanácsadó? Mindegyiket hallottam már, sőt ez csak egy szeletkéje, ahogy a kutyák nevelésével foglalkozó kollégák aposztrofálják magukat. Miért van ennyi nevünk és én melyik kategóriába tartozom? Ha ezt olvasod, bizonyára érdekel, ki is vagyok, mi közöm a kutyákhoz, és egyáltalán miért akarok mindenféléket irkálni róluk.... Megpróbálom röviden összeszedni :-)