Amikor egy kutyus valamilyen nemkívánatos viselkedést produkál, régebben az volt az általános nézőpont, hogy "a tréner hibája, mert nem tudja megoldani". Újabban viszont egyre többször tapasztalom, hogy a gazdik önostorozásba kezdenek és a "biztos, hogy én tehetek róla, hogy így viselkedik"- vélekedés kerül előtérbe. Ráadásul akaratom ellenére, a legjobb szándékból még nekem is sikerül néha ezekre ráerősítenem....

Kis késésben vagyok, ez a bejegyzés 3 nappal ezelőtt íródott meg a fejemben, és akkor is szándékoztam kitenni a gyereknap apropóján. Valószínűleg "trénerként" nem túl népszerű az álláspontom, mikor párhuzamot vonok kutyák és gyerekek között. Sőt, ha ezt most kollégák is olvassák, valószínűleg épp ezekben a pillanatokban kezd égnek állni a hajuk... de azért én mégis kifejteném, mire gondolok.

A közvélekedést figyelembe véve már a cím is értelmetlen. Egyáltalán miért kell ezt megkérdőjelezni, hiszen annyira nyilvánvaló. Persze, hogy hálásak, hiszen tudják (?) hogy megmentették őket. Amellett, hogy a "kis kutya nem kutya" és a kistestűeket nem kell nevelni, ez a másik vesszőparipám. Igyekszem minden alkalmat megragadni, hogy rávilágítsak egy másik nézőpontra a mentett kutyákkal kapcsolatban. Ezért is választottam ezt a témát kezdésnek.

Kiképző? Tréner? Kutya (gazdi) coach? Tanácsadó? Mindegyiket hallottam már, sőt ez csak egy szeletkéje, ahogy a kutyák nevelésével foglalkozó kollégák aposztrofálják magukat. Miért van ennyi nevünk és én melyik kategóriába tartozom? Ha ezt olvasod, bizonyára érdekel, ki is vagyok, mi közöm a kutyákhoz, és egyáltalán miért akarok mindenféléket irkálni róluk.... Megpróbálom röviden összeszedni :-)